Mit jelent a barátság fogalma az ovisoknak?

Folyamatosan konfliktusban állok a gyerekemmel. Hogyan kezelhetném jobban a konfliktusokat?

Mi is kell ahhoz, hogy szülőként békésen tudjunk megoldani egy anya-gyerek vagy apa-gyerek konfliktust? Milyen nehézségei vannak a konfliktusoknak? Hányféle konfliktusról beszélhetünk pszichológiai értelemben? Milyen gyerekpszichológiai szempontokat kell figyelembe venni egy konfliktus megoldásakor?

A konfliktus pszichológiai értelemben érdekellentét, ellentétes akaratok, nézetek összeütközése. Egy konfliktus lehet destruktív, romboló hatású és konstruktív, vagy építő hatású. Destruktív, ha érdemi megoldás nem születik. Konstruktív, ha mindkét fél tanul belőle, ezáltal és új megoldások születnek.

Ahhoz, hogy sikeres megoldás szülessen, fontos a kölcsönös bizalom, tisztelet, egyenrangúság. Ennek hiányában kaotikussá válhatnak emberi kapcsolataink, különös tekintettel a szülő-gyerek kapcsolatra, a konfliktus a fejünkre nőhet, ennek feszültségtartalma nem kerül levezetésre, megoldásra.

Szülő és gyermek kapcsolatban az egyenrangúság kérdése külön vizsgálandó. Egy serdülő, vagy egy nagykorú gyermek érettebben léphet fel, az egyenrangúság hangsúlyozása hasznos lehet, ha a felnőtt kifejezi felé, hogy tiszteli véleményét és érezteti vele, hogy nem akarja elnyomni nagykorú gyermekének véleményét. Érdemes kiválasztani a megfelelő konfliktuskezelési stratégiát.

Ez lehet együttműködés, kooperáció, kompromisszumkeresés is. A kompromisszumkészség már óvodáskorban is megnyilvánulhat, az ellentétes érdekek egy irányba terelődhetnek, ha mindkét fél enged és közös nevezőt alakítanak ki. Ennek során a szülő tiszteletben tartja a gyermek egyéniségét. A konfliktusmegoldás könnyebb indulatmentes légkörben, ahol nem egymás értékelését/leértékelését hangsúlyozzák a felek. A konfliktus egyfajta problémamegoldás is. Ahogy a problémamegoldás során vannak jól és rosszul definiált problémák, úgy a konfliktusokban is könnyebb megoldani a jól körvonalazott problémákat. Például annak eldöntése, hogy a két gyermek közül melyik menjen vásárolni, holott egyik sem akar, a szülő feladata. Be kell avatkozni konfliktusba, ha ők nem tudnak dűlőre jutni. Érdemes valamilyen szabályszerűséget felállítani, mikor menjen az egyik, mikor a másik. A szabályok rendet teremtenek az interperszonális kapcsolatokban. Így az egyezkedés segítése során az szülő szocializálja a gyermekeket a kívánt viselkedés kialakítására és ezáltal az együttműködésre is. Ez fontos, mert így az érzelmi intelligencia is fejlődhet, ami később profitot képez viselkedésükben. A magasabb érzelmi intellektusú gyermekek később jobban alkalmazkodnak, árnyaltabban érzik és élik meg a helyzetüket az interperszonális világban. Az "összetettebb témájú" konfliktus, például annak eldöntése, hogy kinek van igaza egy morális témát

érintően, feltételezi a tények reális számbavételét. Amennyiben egy ember nem a realitások talaján ítél meg egy konfliktusos helyzetet, vagy nem ismeri el a másik igazát pusztán védekezésből (itt az énvédő mechanizmusokra kell gondolni), saját felelősségét háríthatja a helyzet rendezésében. Az énvédelem nem a megfelelő módja a konfliktusok megoldásának, hiszen nem a közös nevezők felé irányítja a helyzetet. A megoldás szempontjából érdemes a feleknek (inkább már felnőtt korban) önkritikát gyakorolni és a megoldás érdekében egészséges hozzáállással rendezni a helyzetet. A probléma eltusolása, vagy a szőnyeg alá söprése nem vezet a konfliktus megoldásához. Jó hír, hogy a konfliktuskezelés tanulható......